• magyar
    • english
    • platform
      • ismertető
      • hírlevelek
      • galéria
      • regisztráció/belépés
      • sajtó
      • blog
      • archívum
    • praktikus
      • kapcsolat
      • helyszínek
      • szállás
      • térkép
      • közlekedés
      • jegyinfó
    • program
      • műsor
      • performers
    Helyszínek

    Trafó Kortárs Művészetek Háza 

    Az 1909-ben épült Liliom utcai trafóház, az egykori délpesti transzformátor az ipari szecesszió jellegzetes alkotása. A kultúra számára egy francia anarchista művészcsoport fedezte fel a '90-es évek elején a több mint negyven éve elhagyott helyet. Performanszok, koncertek, előadások követték egymást egy nyáron át, majd egy darabig foglalt házként működött. A Budapesti Önkormányzat megvásárolta az épületet, hogy azt a legendás Andrássy úti Fiatal Művészek Klubja (FMK) jogutódjaként átépítse egy, a mai kornak megfelelő, többfunkciós, magas színvonalon felszerelt, kortárs művészeti központtá. A Trafó Kortárs Művészetek Háza, ahol táncról, színházról, képzőművészetről, irodalomról, zenéről, új cirkuszról szól az élet, 2018-ban lesz 20 éves. 

    Artus Stúdió

    Az Artus Társulat 1985 óta működő független kortárs fizikai színház. Alapítója és vezetője Goda Gábor. A társulat működése során, több mint 60 előadást hoztak létre, melyeket 25 országban mutattak be. A kezdetektől fogva keresik és szerveznek nemzetközi projekteket, rezidens programokat, koprodukciókat.

    Az Artus alkotó műhely, egyaránt jelenti a 2000 négyzetméteres elhagyatott gyárépületből kialakított stúdiót, az itt alkotó 30 művész interdiszciplináris kollektíváját, valamint az Egyesületet, mely mindehhez az infrastrukturális hátteret adja.

    A stúdió rendszeres programjai között szerepelnek az Artus társulat előadásai, képzőművészeti kiállítások, valamint vendégelőadások és kulturális események a társművészetek területéről.

    Átrium

    Az Átrium színházi profilja szórakoztató, de a társadalmi problémákra, a bennünket körülvevő világra érzékeny, problémafelvető előadások bemutatása. A galéria kortárs képzőművészeti kiállítóhelyként működik. A külföldi, illetve idegen nyelvet tanuló/beszélő látogatók angol nyelvű előadásokkal is találkozhatnak. Az art deco stílusú előtérben kialakított Pepita kávézó reggeltől estig várja a vendégeket.

    B32

    A hely elődje Bartók 32 Galéria néven a kilencvenes évektől a kortárs képzőművészet egyik kultikus, ikonikus helyeként működött. Számos fiatal, avantgárd művész kapott bemutatkozási lehetőséget itt, az akkor még elsősorban galériaként működő helyszínen.

    2014-ben a legendás galéria egy 120 személyes színház- és koncertteremmel bővült, valamint egy új kiállítótérrel, a Trezor Galériával. Mindezekkel együtt ma már a Bartók Béla út meghatározó kulturális-közösségi pontjaként működik.

    2015 őszétől a B32 Galéria és Kultúrtér programjainak tervezésére a sokszínűség és nyitottság jellemző. A hely – a legendás Bartók 32 Galéria küldetését is szem előtt tartva – a progresszív képzőművészeti kiállítások mellett, a kortárs színház, az irodalom, a komoly- és könnyűzene, valamint az aktívabb gyerekkultúra felé is nyitni szeretne. Színházi előadásaiban a kortárs trendeket, valamint a helyi közönségigényt is szem előtt tartva egyensúlyoz, hiszen koncepciója szerint többféle korosztályt is kiszolgál.

    Bethlen Téri Színház

    Külső-Erzsébetvárosban, a Bethlen Gábor téren található színház - az 1937-es bezárása után - 2012 januárjától ismét felvette a Bethlen Téri Színház nevet. A névváltoztatás profilváltással is járt: a több, mint 15 évig táncszínházként működő teátrum azóta befogadó- és produkciós színházként működik tovább. Cél, hogy a kortárs alkotóművészet területein aktív fiatal művészek bevonásával, műfaji megkötések nélkül telítődjék meg új élettel a hely.

    Programjaikat az összművészetiség jegyében szervezik. A színház megnyitásakor négy műfaji alappillért jelölt meg – színház, tánc, gyermek-báb és kabaré –, amikhez azóta olyan új műfajok csatlakoztak, mint a tánccirkusz, vizuális színház, improvizációs színház vagy éppen folklór színház. Fesztiválok, kortárs tánc, színházi előadások, vasárnaponként báb- és gyermekszínházi programok, ingyenes filmvetítések, a Bethlen Galériában havonta újabb fotókiállítás várja az érdeklődőket. A kávézóban akusztikus koncerteket, stand-up esteket és improvizációs színházi esteket tartanak.

    Budapest Tánciskola

     

    INspirál Cirkuszközpont

    Az INspirál Cirkuszközpont a magyar független artisták és zsonglőrök közösségi helye és gyakorlóterme. Mint ilyen páratlan az országban, jelentősége ezért is kiemelkedő, hiszen sokszínű tevékenysége megújítja a cirkusz szerepét Magyarországon: az új cirkusz, mint művészeti forma terjesztésével, a szabadidős cirkusz, mint hobbi, és a szociális cirkusz, mint társadalmi integrációs és terápiás eszköz bevezetésével.  
    Alkotó tér, oktató- és közösségi tér, a szociális cirkuszi munkánk bázisa. Egy hely amatőröknek és profiknak egyaránt. 
    310 négyzetméteres területen 3 terem áll rendelkezésre, ahol 2016 április 1. óta valósítjuk meg álmainkat. Ki-ki a sajátját: napközben cirkuszi társulatok próbái, előadók gyakorlása, szakmai programok, képzések zajlanak, 16-21 óra között számtalan óra keretében cirkusztechnikát és más kapcsolódó mozgás-  vagy társművészeti technikát lehet tanulni. (gumiasztal, zsonglőr, talaj-partner-légi akrobatika, parkour stb.)
    A szociális cirkuszi munkánk keretében hátrányos helyzetű csoportokkal foglalkozó oktató fórumokat szervezünk, és terápiás- szociális és egészségügyi területen dolgozó szakemberek számára biztosítunk képzést a szociális cirkuszi módszer elsajátítására. 

    Jurányi Inkubároház

    2017 októberében ünnepli ötödik születésnapját a Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház, mely azzal a céllal jött létre, hogy az egykori középiskola mintegy 6700 négyzetméteres épületében stabil és közös otthonra leljen az egyre inkább széteső független színházi és alkotóművészeti szektor; hogy próbatermet, alkotóműhelyt, irodát, raktárhelyiséget, galériát és – kamaratermi illetve nagy színháztermi – játszóhelyet biztosítson az alkotók számára. A produkció- és inkubátorház feladatok mellett a közösségépítésre is nagy hangsúly kerül: a Jurányi alapításával egy olyan kulturális centrum létrehozása volt a cél, ahol a színházbarát fiatalok és a nagycsaládosok is megtaláljuk a helyüket, a nekik tetsző programokat.

    MKE/Feszty-ház

     

    MU Színház

    Műhely Alapítvány

    A Műhely Alapítvány 1993-ban kezdte meg működését. Tevékenységében a legfontosabb szempontok: a társadalmi és szakmai környezet, partnerség, együttműködés, a földrajzi és művészeti ágak közötti határátlépések, a hosszútávú gondolkodás.

    Budapesten 4 stúdiót működtet a független szcéna két kiemelkedően fontos művészeti intézményében, a Trafó Kortárs Művészetek Házában és a Jurányi Inkubátorházban. Évente közel 200 hazai és külföldi művésszel dolgozik együtt - elsősorban - a kortárs tánc területén. A Műhely Alapítványt külföldön leginkább nemzetközi koprodukcióiról, képzési és rezidenciaprogramjairól valamint networkökben vállalt aktív szerepéről ismerik. Fontosabb hálózatok, partnerségek: Life Long Burning, Aerowaves, GPS - Movement Research, Philadelphia Dance Projects, PEJA.

    Müpa Budapest/Nemzeti Táncszínház

    A Nemzeti Táncszínház a hazai táncszíntér legfontosabb központjaként, befogadó színházként működve, közel negyven magyar, professzionális társulattal dolgozik együtt.

    A Nemzeti Táncszínház tizenhárom év után, 2014 őszén elhagyva a Karmelita kolostor épületét, alternatív játszóhelyeken állítja színpadra repertoárját. A Müpában rezidens intézményként évi száz nap táncelőadásait szervezi. Emellett a MOM Kulturális Központban, a Bethlen Téri Színház valamint a Várkert Bazár színpadán láthatók előadásaik.

    A Nemzeti Táncszínház a Millenáris Teátrum átépítésével 2018 őszén kapja meg a magyar professzionális táncművészet rangjához méltó új, saját játszóhelyét, amellyel egy modern, európai minőségű, a tradicionális- és kortárs táncművészetet őrző és reprezentáló 21. századi tánccentrum valósul meg.

    Szkéné Színház

    A Szkéné Színház a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem impozáns, műemléki védelem alatt álló központi épületében működik lassan 5 évtizede. Ma a Szkéné Színház az egyik legjelentősebb befogadó jelleggel működő független művészeti bázis, ahonnan számos ismert és adott esetben világhírre szert tett alkotó indította pályafutását. Itt kezdett a Krétakör, sokáig itt működött az Arvisura Színházi Társaság, fellépett a Monteverdi Birkózókör Jeles András vezetésével, az Artus és még sokan mások.

    Az egyik legismertebb magyar független társulatnak, Pintér Béla és Társulatának lassan 20 éve, alakulásuk óta a Szkéné Színház a fő bázisa. Mellettük manapság olyan, szintén nagy nevű csapatok lépnek fel, mint a Forte Társulat, a Vádli Alkalmi Színházi Társulás, a Nézőművészeti Kft. vagy a legfiatalabb k2 Színház. A XXI. század elvárásainak megfelelően a színház 150 néző befogadásra alkalmas mobilis nézőtérrel, modern műszaki felszereltséggel, Dunára néző panorámás fogadó- és kiállítóhellyel rendelkezik. Célja az egyetemisták megnyerésén túl kimagasló művészi értékeket képviselő alkotók felkutatása, támogatása, hosszútávú együttműködések, koprodukciók kialakítása. 

    Várkert Bazár/Nemzeti Táncszínház

    A Nemzeti Táncszínház a hazai táncszíntér legfontosabb központjaként, befogadó színházként működve, közel negyven magyar, professzionális társulattal dolgozik együtt.

    A Nemzeti Táncszínház tizenhárom év után, 2014 őszén elhagyva a Karmelita kolostor épületét, alternatív játszóhelyeken állítja színpadra repertoárját. A Müpában rezidens intézményként évi száz nap táncelőadásait szervezi. Emellett a MOM Kulturális Központban, a Bethlen Téri Színház valamint a Várkert Bazár színpadán láthatók előadásaik.

    A Nemzeti Táncszínház a Millenáris Teátrum átépítésével 2018 őszén kapja meg a magyar professzionális táncművészet rangjához méltó új, saját játszóhelyét, amellyel egy modern, európai minőségű, a tradicionális- és kortárs táncművészetet őrző és reprezentáló 21. századi tánccentrum valósul meg.