Az ötven perces késés okozta frusztráció nem kelt abban sem jó érzést, aki ötven perce várja, hogy legalább a nézőtérre beengedjék, és abban sem, aki a buszon ül a Petőfi-híd kellős közepén és tudja, hogy miatta késik a kezdés. Nincs idő egy cigire se, és csak a lépcsőn kapok helyet.

Az előadás első perceiben képtelen vagyok koncentrálni, nehezen érkezem meg.  A színpadon felállított konyhát két asztal jelzi, de a tűzhely valós, a készülő étel igazi. Nyolc nő krumplit hámoz, a kilencedik hátrébb egy pólyát tart, ringatja a bölcsőt, néha énekel, de előkerül a pálinka is, mint a hangulat általános felelőse. A hivatásos színész Sárosdi Lillát kivéve mindannyian borsodi romák, többnyire közmunkások. A történet szerint azért gyűltek itt össze, mert Regina ötvenedik születésnapját készülnek megünnepli. Miközben Báder Renáta, Horváth Rita, Horváth Zsanett, Kállai Vali, Lakatos Noémi, Orgon Ilona, Suha Judit és Sárosdi Lilla petrezselymet aprítanak, kalácsot dagasztanak az ünnepeltről elevenítik fel az anekdotáikat, történeteiket. Lassan meghallom a SzívHANGot.

Természetükből válik természetessé a jelenlétük. Amint a szülésre, abortuszra, gyerekhalálra, egészségügyi hivatalokra terelődik a szó, végképp saját életük tör elő belőlük, el is játsszák élettörténeteiket a túljátszás veszélyét messze elkerülve. A jeleneteikből apránként körvonalazódik bennem, hogy életüket nem csak az etnikai identitásuk határozza meg, hanem a nemi is, ezek alapján sorolja be őket a rendszer. Az újszülött bőrszínével viccelődő orvos, az ápolónő még csak ártatlan láncszemei ennek a rendszernek. A csúcspont az, amikor az ápolónő ridegséggel közli a koraszülött halálát, vagy amikor egyikük elmeséli, hogy beleegyezése nélkül tették meddővé a császármetszést követően.

Őszinték, önmagukat adják, nem megjátszott színészek, ami hatalmas pozitívumként hat. Felvállalják saját civilségük, a mintha-színjátszást: „Hol a gyerek? Ja, ez az?” – mondja Sárosdi Lilla, a pólyába bugyolált párnára mutatva.

Némely jelenetnél túl kevés adrenalin ömlik a vérembe, ennek ellenére a színház közösségépítő erejének megtapasztalása örömmel tölt el.